Nyár óta próbálgatom a Viltrox 85mm-es lencséjét különböző Fujifilm vázakon. Volt már X-T1-en,
X-T2-ön, X-T20-on, X-T30-on, sőt hamarosan megjelenik egy-egy röpke bemutató írás, hogy milyen
X-H1-en és X-Pro1-en is. Az utóbbi azért is lesz nagyon érdekes, mert a legelső Fujifilm MILC-ről beszélünk, és ha valaki megkérdezz a Viltrox-szal kapcsolatban, hogy milyen, az első kérdésem mindig az, hogy milyen vázon akarja használni. Minél régebbi a váz, annál lassabb és pontatlanabb az obi. Annyit elárulok, hogy X-Pro1-en is imádtam. Mostanában jelent meg a Fujifilm X-Pro3 és nagy kérdés volt bennem, hogy mit tudhat a X-Pro3 és a Viltrox páros, különösen annak fényében, hogy a lencséhez még nem érkezett célzottan X-Pro3 specifikus frissítés. Mikulás napi Fujifilm bemutató volt a Studio Line-ban, ahova természetesen én is ellátogattam.
Még szinte be sem léptem az ajtón, Kerekes Máté a Fujifilm Magyarország munkatársa, már messziről, nagy mosollyal az arcán üdvözölt. Minden bizonnyal sejtette, hogy a Pro3 nem fogja megúszni a Viltrox-osodást. Szokták mondani, hogy ilyen ez a popszakma. Persze nem akartam én ezt csak úgy lenyomni a Fujifilm torkán. Nem illett volna kérdezés nélkül egy külsős cég optikáját felpattintani a vadonatúj X-Pro3-ra. Máté a szokásos szelíd és barátságos stílusával megengedte, és már nyújtotta is felém a vázat. Már a Viltrox felcsavarásánál is éreztem, hogy valami más. Sokkal szorosabban, patentabban rögzül a X-Pro3-on a 85-ös. Gondolhatnánk, hogy az egy új váz, még nem lett bejáratva, de az X-H1-em is új, alig pár hónapos és ott nem érezni, hogy ennyire rácuppanna az objektív. Ott sem lötyög, nem mocorog, tökéletesen áll rajta, de könnyebb az objektív fel- és levétele. Nincs olyan ellenállás ahogy a fémek siklanak egymáson. Nekem kifejezetten jó érzés volt ahogy a Viltrox felment az X-Pro3-ra. Ami biztos, hogy az af sokkal gyorsabb, mint az X-H1-en volt. Hogy az X-T3-nál gyorsabb lenne, azt nem tudom, mert
X-T3-at nem használtam. X-T30-ra is csak rövidke időre raktam fel a Viltrox-ot, viszont ehhez képest is gyorsabbnak éreztem. A fókuszálás pontos volt, nem keresgélt, a Classic Neg. filmszimulációval meg igazán hangulatos fotók születtek. Azt hiszem, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy af szempontjából eddig a Pro3-mal teljesít a legjobban a 85-ös. És nem csak af oldalról, de élesség szempontjából is élesebbnek éreztem az eredményt, mint mondjuk az X-H1-gyel. Már teljesen nyitott rekeszen is annyira éles képet ad, mint ha csak egy Fuji obi lenne rajta. Az más kérdés, hogy az
X-H1-em stabilizált szenzorát nem adnám oda egy X-Pro3-ért, mert számomra az fontosabb a munkámhoz.
A vázról nem tudok még sokat írni, mert rövidke találkozás volt. Az X-Pro1-gyel tudom csak összevetni, mert X-Pro2-őt nem használtam, talán még a kezemben sem volt. Az X-Pro széria formáját nagyon szeretem, de számomra főleg az első X-Trans szenzor miatt volt érdekes ez a váz. Anno Mátéval ennek a váznak a kapcsán ismerkedtünk meg, mert a Fujifilm Magyarország demó X-Pro1-ét vettem meg, és Máté segített a vásárlás lebonyolításában. Azóta is boldogan használom. Köszi Máté!
Visszatérve az X-Pro3-ra, nekem sokkal kényelmesebb volt a fogása, mint az X-Pro1-nek, viszont a D-Pad eltüntetése nagyon furcsa volt. Folyamatosan azt matattam az ujjammal, hogy hol a fenében van.
A hátsó pici LCD, amin az aktuális filmszimuláció jelenik meg egyelőre értelmetlen a számomra. Kézben tartva nem tűnik annyira bazári megoldásnak, mint a termékfotókon, de értelmét nem látom. Nem igazán szeretem az erőltetett mű dolgokat, amikor egy gyártó valami vintage dolgot akar lekoppintani modern formában. Amikor ilyen dolgokkal találkozok, mindig az 1989-ben megjelent Vissza a jövőbe című film 2. része jut eszembe, amikor Marty McFly előre repül a jövőbe. Szinte minden olyan, mint a jelenben még a Nike cipő formája is, csak már befűzi magát. Valahogy az LCD-re kivetített filmszimuláció is olyan volt nekem, mint az említett filmben a Pepsi reklámok, amik már nem papírra vannak nyomtatva, hanem hatalmas kijelzőkön jelennek meg digitális formában. Retronak akar tűnni, de valahogy még sem az, inkább olyan „műanyag”.
A Leica M-D-vel szoktam példálózni, mert számomra az a digitalizált analóg vázak csúcsa. Kívülről minden apró részletében megtartotta az analógságát, csupán a motorháztető alatt érződik a modernizáció. Az X-Pro3 esetén az volt az érzésem, mint ha valami hasonlót akartak volna a mérnökök, csak az utolsó pillanatban megijedtek, hogy mi lesz, ha a kutyának sem kell, és kitalálták ezt a jelenlegi megoldást. Ha még valaki nem látott volna termék fotókat az X-Pro3-ról, annak elmesélem, hogy nincs a vázon olyan LCD, mint amiket megszokhattunk a digitális vázakon. Egy pici LCD-t kapott hátra, ami az aktuálisan beállított filmszimulációt mutatja olyan formában, mint ha a szimulált filmnek letéptük volna a dobozáról a fület és becsúsztattuk volna hátra, ahogy az csináltuk régi analóg vázakon. Vagyis az én generációm még csinálta, a filmes korszakban. Kíváncsi lennék, hogy egy mai 18-20 éves, aki most kezdi a fotózást és talán azt sem tudja, hogy milyen egy tekercs filmet befűzni, érti-e a kis LCD-n megjelenő filmszimuláció szimulációt. Azt értem én, hogy ez a váz arra készült, hogy valóban úgy használjuk, ahogyan egy fényképezőgépet illik. A keresőben komponáljunk, és ne a hátsó LCD-n, végül is profik lennénk, nem turisták. A Fuji mégis csak csinált egy kis csavart, mert ez a kis LCD az egész hátsó résszel lebillenthető, és akkor már kapunk egy igazi, teljes méretű LCD-t, de még ez sem lesz olyan, mint amit megszoktunk. Ez azoknak készült, akik felülről lefelé nézve szeretnének komponálni. Vannak olyan helyzetek, amikor ez zseniális dolog, én is szoktam utcai fotózásnál így komponálni a felhajtható LCD-n. Nem kell a gépet a szemhez emelni, kisebb a lebukás veszélye. Manapság amikor majdnem mindenki a fejét lógatva a telefonját bámulja, fel sem tűnik, hogy a kezemben egy fényképezőgép van, amit éppen ilyen lefelé lógatott fejjel használok. Az X-Pro3 hátsó LCD-je nem felhajtható, hanem éppen ellenkezőleg, lehajtható. Sokkal gyorsabb így használatra aktiválni az LCD-t, mint nekem a felhajtható formában. Az X-H1 esetén kidöntöm a tetejét, majd az alját és beforgatom a jó pozícióba. A lehajtható LCD-t meg csak lehajtom és kész. A X-Pro1-en meg egyáltalán nem lehet az LCD-t hajtogatni se fel, se le. Szóval én elfogadnám ezt az LCD-t.
Ami picit bosszantó volt, az a menüben való lépkedés. Két lehetőségem volt, vagy a keresőben matatni, vagy a lehajtott LCD-n, lehajtott fejjel. Nem volt meg a megszokott mozdulat, hogy kell valami a menüből és csak rápillantok az LCD-re. Említettem is Máténak, hogy ez lehetne az a funkció, amivel valóban értelmet kaphatna a pici LCD, amin a filmszimuláció jelenik meg. Az a kis kijelző már elég lenne ahhoz, hogy kényelmesen lépkedjek a menüpontok között. Nyilván, ha a váz jól testre van szabva, és a Q menü is jól van összerakva, akkor nagyon keveset kell a fő menüben ténykednünk, de ezen a vázon lényegesen kevesebb a gomb, a Q menü maradt a megszokott formában, így előfordulhat, hogy a szükséges beállításokat csak a fő menüből érjük el. Ha ezt megcsinálná a Fujifilm egy firmware frissítéssel, nekem máris szimpatikusabb lenne az a kis LCD.
Rövid próba volt ez, de arra éppen elegendő, hogy felcsigázzon. Az X-Pro3 egy nagyon izgalmas váz lett, a Viltrox 85mm f1.8 STM karakteréhez nagyon passzol az új Classic Neg. filmszimuláció. Izgatottan várom, hogy a Fujifilm Magyarországtól megkapjam egy hosszabb tesztelésre is. Már lenne is ötletem, hogy milyen hangulatos helyszínen csinálnám meg ahhoz a cikkhez a fotókat. Köszönöm a próba lehetőségét a Fujifim Magyarországnak és a Studio Line-nak is! Máté, neked pedig külön hála és köszönet!
Szöveg és fotó: Roszberger.
